A magas rangú futballtornát immár negyedik alkalommal hívtuk életre. 2014-ben ismét az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. a kupa névadó főszponzora.
Az U16-os tornával ebben az évben ismét egy magas rangú sporteseményt támogatunk. Örülünk, hogy Győrben üdvözölhetjük a nemzetközi utánpótlás elitjét“, mondta Thomas Faustmann, az Audi Hungaria ügyvezető igazgatója. „Fontos számunkra, hogy támogassuk a jövő generációinak sportolási lehetőségeit, hiszen a sport olyan értékeket közvetít, mint a csapatszellem, a fair play és a fegyelem, melyeket mi is vallunk, és amelyekre a fiataloknak később a munka világában is szükségük lesz.“
A torna szeptember 5-én a csoportmérkőzésekkel kezdődik, a helyosztók pedig vasárnap lesznek. Az A csoportban a házigazda ETO ismét megmérkőzik a címvédő FC Barcelonával – tavaly 1500 néző láthatta a helyszínen, hogy a győriek 2-0-ra legyőzték a világhírű katalán csapat utánpótlás együttesét. Rajtuk kívül a prágai Slavia és belgrádi Partizan alkotja a csoportot. A másik ágon a portugál Benfica, a török Besiktas, a horvát Dinamo Zagreb és a bécsi Rapid mérkőzik meg a döntőbe jutásért.
„Nagy öröm számunkra, hogy ilyen nagyszerű csapatok részvételével rendezhetjük meg futballtornánkat“, mondta Vincze Ottó, a Győri ETO FC klubmenedzsere és az U16-os kupa főszervezője. „Ezeknek a csapatoknak köszönhetően izgalmas, nemzetközi színvonalú mérkőzéseket tekinthetünk meg ismét.”
A szurkolók élőben láthatják a jövő Messieit az ETO Stadionban, aki pedig az igazit szeretné élőben megnézni, annak is érdemes kilátogatni az utánpótlás tornára. A Győri ETO FC - FC Barcelona mérkőzés szünetében ugyanis tombolasorsolás lesz, mindenki aki a nézőtéren foglal helyet egy sorszámozott emlékjegyet kap. A fődíj egy barcelonai utazás, ami két személy részére tartalmazza a repülőjegyet, a szállást két éjszakára, valamint egy belépőjegyet az FC Barcelona egyik tavaszi bajnoki mérkőzésére. A belépés nem csak erre, valamennyi mérkőzésre díjtalan.
A döntőt szeptember 7-én a két csoportgyőztes vívja – a találkozót a Sport Televízió élőben közvetíti majd.